2013. november 3., vasárnap

Röviden


USA: a deficitcsökkentés növeli a válságot

A költségvetési év okt. elsején kezdődik, így a 2013-as statisztikákat már közreadták Washingtonban, melyek jól illusztrálják a zsákutcát, ahova az Obama-kormány jutott. A költségvetési deficit 4,1%-ra csökkent. 2009-ben még 10 % volt… Az adósságplafon 2011-es demokrata-republikánus birkózás folyamán, amikor több hétre megbénult az állam, automatikus megnyirbálásokról jött létre kompromisszum közöttük. Ezt a szigorítást erősítették meg 2013-ra, amely a hiány csökkenését hozta. A 2014-es évre nem jött létre egyezség és az állam ismét megbénult okt. 1. és 16. között. A shutdown, a közigazgatási szféra leállása megismétlődött. Obama kormánya úgy találja, hogy a szigorítások fékezték a fellendülést és a hiányra sem volt elég hatékony. Januárban az adósság ismét eléri a plafont. Új kompromisszum nélkül az automatikus megszorítások lépnek életbe.  Az USA megengedhette magának mély eladósodását, mivel a világtól saját pénzeszközét, a dollárt veszi kölcsön. A 2007-es pénzügyi válsággal szembenézésként központi bankja a pénznyomót hozta mozgásba. E héten is így döntött, folytatja a «quantitative easing» politikáját (mennyiségi könnyítés), amely tartalmazza havi 85 milliárd dollár értékben banki kötvényeket vásárlását, s ez jelzi, hogy  a gazdasági helyzetet törékenynek tartja.

Franciaország

A hetek óta folyó bretagne-i tüntetéseket a zöldadó és a sorozatos tömeges elbocsátások provokálták, s a népesség minden rétege érintett. Tegnap húszezer ember tüntetett. A rendőrség vízágyúkat, könnygázt vetett be, 4 embert letartóztatott és sebesültek is vannak



 

Mali

A Radio France International két újságírójának hidegvérű meggyilkolása rámutat arra, hogy a konfliktus egyre intezívebbé válik az ország északi részében a francia mellett jelentős katonai erők jelenléte ellenére.

Pakisztán

A kormány azzal vádolja Washingtont, hogy a békefolyamatot szabotálja, miután a talibánok vezérét egy amerikai drónnal legyilkoltatták.

Tunézia

Egyelőre kudarca fulladtak a jövendő miniszterelnök személyének megnevezésére irányuló tárgyalások a hatalmon levő iszlamista párt és az ellenzék között.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.