2013. november 29., péntek

Német nagykoalíció


A német szociáldemokrata párt (SPD) és Angela Merkel jobboldali kereszténydemokratái (CDU, CSU) nov. 27-én megegyeztek a nagykoalícióról.

Merkel korábbi többsége megszűnt az utolsó törvényhozói választásokon szövetségese, a liberális FDP összeomlása miatt, így a kormányzáshoz kénytelen lett az SPD-vel keresni az együttműködést. Azonban ha az SPD bázistagsága elutasítja ezt az egyezményt, új választásokat kell kiírni.

A tárgyalások eredményét 185 oldalon foglalták össze. Ebben található a 8,50 eurós minimum órabér, melyet 2015-ben vagy 2017-ban vezetnének be; a nyugdíjkorhatár lehetséges lenne 63 éves kortól, de csak 45 éves szolgálati viszonnyal; belefoglalták a férfiak és nők közötti béregyenlőség elvét, a Németországban született gyermekek kettős állampolgárságát; a közkiadások 23 milliárdos emelését, de  befektetésekre.

Az SPD vezetőinek a 470 ezres párttagsággal dec. 6. és 12. között konzultálniuk kell. A szavazás eredménye most elég szorosnak látszik. A párt Schröder kancellár katasztrofális következményű ellenreformjai után egyszer már megtapasztalta a nagykoalíciót Merkellel 2005 és 2009 között. Ennek eredményeként szenvedte el az SPD történelme legrosszabb választási eredményét 2009-ben (mindössze 23 %).  

A munkáltatói szervezet vezetése óvatos, az egyezséget úgy ítéli, hogy «nehéz a koalíció indulási helyzete». A DGB szakszervezeti tömörülés vezetése egy kommünikében jelezte, hogy az egyezséget támogatja. A szakszervezetet és az SPD több magasrangú vezetője azonban fenntartásainak adott hangot.   
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.