2013. november 14., csütörtök

Tömeges elbocsátás Sárváron


 


A sárvári Flextronics International Kft. előzetes bejelentés nélkül elbocsátott 800 dolgozót. Szeptemberben még arról volt szó, hogy csak Zalaegerszegen lesz leépítés.

700-760 fős leépítésről van szó, s ezen munkások nagy részét már elküldték. "Leginkább a gyártósor mellett dolgozóknak kellett menniük, de volt pár elbocsátás a fröccsöntő üzemből is" - közölte velünk valaki, aki bár biztosnak érzi állását, úgy érzi, még ő sem tud biztosra szàmítani.

Beszélgettünk olyannal is, aki aznap dolgozott utoljára. Szerinte sejthető volt a leépítés, egy ideje már pletykáltak róla. Ennek ellenére ő sem tudott felkészülni, így most nem tudja, miből fizetik majd a számlákat. Szerény karácsonyt jósolt maguknak az idei évre.

"Többen úgy tudták meg, hogy megszűnt a munkájuk, hogy nem tudtak bemenni a belépőkártyájukkal a kapun. A legtöbb embert nem értesítették." - mesélte a két iskolás gyermekét nevelő anya, aki szerencsésnek tartja, hogy férje egy másik cégnél helyezkedett el, mert most nagy bajban lennének.

Információink szerint a Flextronics Kft üzemében öt gyártósorból most kettő lesz, és az eddigi négy műszakot egy, vagy két műszakos munkarend váltja majd fel. Azt is megtudtuk, hogy az elbocsátások az "anyacég" dolgozóit nem érintik, csak a külsős, négy munkaerő-közvetítő cég dolgozóival bontottak szerződést. A Flextronicsnál bevált gyakorlat, hogy folyamatosan felülvizsgálják a gyártási helyszíneket, termékeket és szolgáltatásokat és ehhez igazítják a foglalkoztatottak számát.

(Nyugat.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.