2013. november 29., péntek

Nemzetközi információk



Nemzetközi információk
Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése
152. sz. (521) 2013.nov.22.


Németország
 
 

 
 
 
Válasz a POI európai munkástalálkozó meghívására
 
 
 
Mi, a DGB különböző szakszervezetei, az SPD tagjai és politikai aktívái, akik a Soziale Politik & Demokratie c. újság körül tömörülünk, a következő kezdeményezést tesszük: «Nemet az ESM-re és a fiskális paktumszerződésre! Nemet a gyilkos szigorításokra és a munkaerőpiac «reformokra»! A trojka görög nép elleni 2012.jún.30-i kölni memorandumának eltörlését». Ez volt hozzáállásunk a tarragonai munkástanácskozáson, s most megerősítjük azzal a reménnyel, hogy az újabb konferencia szervezése nagy lépést jelent ebben az irányban.
 
Az EU vezetőinek köre, Merkel és a nagykoalíció Európában «stabilitást» szeretne bevezetni, kezében akarja tartani a rendszer bomlástermékként jelentkező válságát.
 
Merkelnek szüksége van az SPD vezetőire, a nagykoalícióra, hogy folytatni tudja az euró megmentését, a német Agendát itt és Európában. De ütköznie kell az SPD bázisával, amely vezetésének lépései, a nagykoalíció ellen egyenesedett fel. Mindezt tapasztalhatjuk a sztrájkakciók, a követelések megsokszorozódásában a reálbérek újabb csökkentése ellen, a munkahelyek védelmében, a kollektív szerződésekért. Ezt látjuk a zsilipek dolgozói több hónapja tartó munkabeszüntetésében, a Ver.di több hónapos sztrájkakcióban a kiskereskedelem 3 millió dolgozója országos kollektív szerződésének megsemmisítésével szemben.
 
Az okt. 24-25-i csúcstalálkozón Merkel nyomást gyakorolt a habozó kormányfőkre annak érdekében, hogy folytassák a szigorítások diktátumainak, a strukturális reformok útját minden ellenállás dacára. Ezt a programját az SPD vezetésével folytatott képmutató tárgyalásokon is kendőznie kell amögé bújva, hogy politikáját korrigálja és az eurót menti meg.
 
Merkel nagykoalíciójának az a célja, hogy a CDU/CSU és az SPD elkötelezett maradjon az európai szerződések mellett – utoljára 2012. jún. 29-én Bundestag EMS és fiskális paktum szavazásánál láttuk közvetlenül –, ugyanúgy, mint a bankuniót illetően. Garantálni akarja a bankok megmentését újabb milliárdokkal, folytatni a német Agendát a versenyképesség és az adósságcsökkentés nevében.
 
Ez a munkahelyek megsemmisítésének folytatását jelenti a közszolgáltatásokban és az iparban, az alacsony bérű dolgozók számának növelését (már 8 milliónál többen vannak), a prekárius munkák, a nyugdíjas-szegénység további terjesztését, a kultúra finanszírozásának megszüntetését, az egyetemek, a kórházak privatizálását és bezárását, a települések pénzügyi fojtogatását, infrastruktúrájuk összeomlását.
 
A DGB vezetése hónapok óta álságosan a nagykoalíció érdekében kampányol az Agenda munkásellenes korrekcióit követve, és most Merkel meghívására akar válaszolni, hogy a tőke és kormány képviselővel együtt létrejöjjön az új «szövetség a munka érdekében». Asszisztálás lesz a szerepe, annyi, hogy «társadalmilag elfogadhatóvá» tegye az Agenda és a bankmentési politika következményeit, s annyi, hogy a dolgozókat saját «nélkülözhetetlenségéről» biztosítsa.
 
Szociáldemokraták és az SPD szakszervezeti tagságának része vagyunk. Nemet mondunk a nagykoalíció felé menetelésre. Harcolunk a szakszervezetekben az ellen, hogy azok vezetése részt vegyen a «szövetség a munka érdekében» tárgyalásokon, mert szervezeteink függetlenségét védjük, a munkás- és szakszervezeti jogokat, magát a demokráciát. Folytatjuk küzdelmünket a szakszervezeti vezetés alávetése ellen, az EU szigorítási, versenyképességi, bércsökkentési kényszere ellen.
 
Politikai és szakszervezeti felelősökből álló delegációt küldünk a tanácskozásra.
 
A 2014. május 25-i európai választások alkalmából az egész országban és európai szinten arra készülnek, hogy egy nagyon nagy koalíció mentse meg az eurót, az Európai Uniót és intézményeit, közöttük az Európai Parlamentet.
 
Ez a nagyon nagy koalíció tartalmazza a Die Linké-t is, és európai szinten az Európai Balodalt. annak parlamenti csoportját, az «Egységes Európai Baloldal /Északi Zöld Baloldal»-t (GUE/NGL), mely «kritikusan» ugyan, társadalmi és demokratikus reformok követelését előtérbe helyezve, de mégicsak asszisztál az Európai Unió politikájához.
 
Ezzel az orientációval szemben a mi közös célunk az – és a dolgozók, valamint szervezeteik célja az kell legyen –, hogy függetlenségük bázisán az európai munkások, népek egymással szolidárisan keressék a szuverén, szabad szövetkezést, amely mentes az EU, a szerződések diktátumaitól.
 
Avégett, hogy hatékony legyen a jelzés, válaszoljon ezekre az elvárásokra és, hogy közös európai kampányt tudjunk szervezni konferenciánk után, legkésőbb március elején sort kell kerítenünk.
 
Támogatjuk, hogy ennek önfinanszírozását a delegációk vállalják olyan módon, hogy az erre képtelen küldöttségek költségeit a többiek vállalják.
 
 
H.W. Schuster, SPD, a düsseldorfi munkásbizottság tagja; a Ver.di (közszolgáltatás) személyzetének tagja;
Gotthard Krupp, SPD, a berlini tartományi munkásbizottság vezetőségi tagja, Ver.di;
Paul Paternoga, SPD, munkásbizottság, IG Metall, vállalati tanács ex-elnöke;
Henning Frey, SPD,  GEW (oktatás) szakszervezet, személyzeti küldött;
Matthias Cornely, SPD munkásbizottsági tag, kölni-leverkuseni IG Metall.
 
2013. nov. 6.


 
 
Brazília
 
Pozícióinkat őrizzük
 
Az “O Trabalho” levele a 2013-as PT (Dolgozók Pártja) belső szavazásáról


 
 
A PT belső közvetlen szavazása a tagok 40 %-os (rekord) tartózkodásával végződött, s akkor került napvilágra, amikor a Legfelsőbb Bíróság folytatta a korábban elkezdett pert (amelyben a PT vezetőit bizonyítékok nélkül elítélte).
Semmiféle gond nem oldódott meg.
 
Két dolog biztos. Az első, hogy ez a közvetlen szavazásos mechanizmus a PT belső élete lebomlását jelenti, a számok beszélnek.
 
Az is bizonyos, hogy listánk, az «Alkotmányozást a földért, munkáért és szuverenitásért (CTTS)» lista politikai küzdelme tovább folyik.
 
A szavazatok 86 %-nak összeszámolásánál vagyunk. 470 ezren szavaztak a 806 ezerből.
 
Rui Falcão előre látott «könnyű» győzelme (melyet a Lula Intézet szervezett meg) nem rejti el a tényt, hogy a szavazók létszáma a 2009-eshez képest 10 %-kal csökkent. Mégpedig annak ellenére, hogy előrehozott tagdíjat kértek a PT «gazdasági hatalma» érdekében.
 
Igazság szerint a tagok többsége megint csak arra az egy képviseleti eszközre szavazhatott, amellyel rendelkezett a behatárolt információk alapján.
 
De ennek a vita és megbeszélés nélküli választásnak a rendje elavult. A negyedik kongresszus által úgymond megjavított szabályok – határidő, tagdíj, stb. – nem változtattak a lényegen. Ez a fajta belső közvetlen választás – megreformálhatatlan.
 
Mivelhogy Lula maga mondta, meg kell «újítani a PT-t» és «újra beszédbe kell elegyedni az ifjúsággal», tehát javasolni kellett volna a szakítást ezzel módszerrel és vissza kell térni a bázisküldöttekkel való találkozókhoz.
 
Szakítani kell a PT függőleges szerkezetével, meg kell találni azt az aktivista tevénykenységet, amely 20 éven át zajlott a vitákban, a választásokban, a találkozókon. Akkor vissza lehetne nyerni valamennyi erőnket.
 
A mi listánkra 5 000 voks érkezett eddig, tehát országos pozíciónkat megőriztük, s azt a tendenciát is, hogy számunk növekszik minden gátló tényező ellenére.
 
Folytatjuk harcunkat:
 
az alkotmányozó nemzetgyűlésért a politikai reform érdekében;
 
pénzt a közlekedés, egészségügy, oktatás számára, nem pedig költekezésre;
 
a párt saját jelöltjeire, nem pedig választási egyezségek alapján jöltekre szavazásért;
 
visszatérésért a bázishoz, annak igényeihez;
 
s minden olyan vezetőt, minden aktivistát támogatunk, aki világosan látja mindezt.
 


Most, a PT decemberi ötödik kongresszusa előtt, fordítsuk vissza a PT eltorzulását, forduljunk a bázis aktivistái felé.
 
Mi, az O TRABALHO irányzat tagjai, ennek sikeréért harcolunk, s ezért vetjük magunkat küzdelembe ezen a kongresszuson.
 
São Paulo, 2013.nov.13.
 
 
 
Kapcsolattartàs:
Informations internationales, Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg Saint Denis 75010 Paris France i Tél. : (33 1) 48 01 88 28 i E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com
 
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg Saint Denis, 75010 Paris (France) Commission paritaire n° 0713 G 82738 i Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint Rémy lès Chevreuse


 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.